Ezen örömteli alkalomból konferenciát is rendeztek a Világbank vezető közgazdásza, Pradeep Mitra, Lampert Mónika valamint Kóka János részvételével. Meg kell említenünk azonban, hogy számos más rangsor megjelenése alkalmából – érthetetlen okból – nem került sor hasonló rendezvényre. Komoly elemzésre adott volna alkalmat például a Transparency International korrupciós indexe, mely alapján hazánk 39-ik helyével stabilan a középmezőnyben tanyázik, vagy a World Economic Forum által kiadott, a versenyképességet mérő Global Competitiveness Report szerint pedig 2006-ban 35.-ről a 41. helyre estünk vissza.

Milyen irányba ugrott ekkorát a pannon gazella? Az üzleti környezet rangsor azt vizsgálja, hogy mennyire könnyű (olcsó, gyors) vállalkozásokat üzemeltetni. Mennyire könnyű új vállalkozást indítani, új engedélyeket beszerezni, munkavállalókat felvenni és kirúgni, a tulajdon nyilvántartását intézni, hitelhez jutni, adót fizetni, exportálni és importálni, a vállalkozást felszámolni, szerződéseket betartatni, valamint milyen erős a befektetők védelme? Ezt a sok szempontot összefoglalva, az üzleti környezet a Világbank számára elsősorban a vállalkozásokat sújtó adminisztratív terheket jelenti. Az index készítői az összes kategóriában felállítanak egy sorrendet, az összesített sorrend pedig ezeknek az átlaga. Hazánk az elmúlt évben három területen hajtott végre „pozitív reformokat”, ahogy a Világbank hívja ezt. Nyílt egy új földhivatal Budapesten, jelentősen könnyebb lett vállalkozást alapítani, és a csődtörvény könnyebbé tette az előresorolt követelésekkel rendelkezők helyzetét. Eközben sajnos egy „negatív reformra” is sor került, mégpedig bonyolultabbá vált az adórendszer. Hazánk tehát három dimenzióban előrelépett, egyben hátra; ez 21 helyet jelentett a ranglistán.

Meglehetősen érdekes egyébként az indexben szereplő tényezők súlyozása. Egy-egy potenciális reform hatását ugyanis könnyedén megvizsgálhatjuk, ha a gazdaságpolitikusok számára nyilvánvalóan rendkívüli hasznosságú – Excel tábla formáját öltő – „szimulátorba” beírjuk a tervezett változásokat. Az adók esetében például három dolgot változtathatunk a táblázatban: hány adófajta van, mennyi ideig tart elkészíteni a bevallást, és mekkora a vállalkozások számára a nyereség után fizetendő adókulcs. Utóbbi súlya akkora, hogy amennyiben a jelenlegi 55 százalékról (ami ki tudja, hogy jött ki) 120 százalékra emelkedne, akkor csak négy hellyel esnénk vissza összességében. Persze nem szeretnék tanácsokat adni a gazdaságpolitikusoknak, de úgy tűnik, egy újabb Földhivatal megnyitása ellensúlyozni tudna egy ilyen mértékű adóemelést...

Ez alapján világossá válik, hogy bár Magyarország előreugrása a listán olyan eseményekből következik, amelyeket a Világbank reformoknak nevez, ezek nem azok az intézkedések, amelyek sikere vagy kudarca kritikus hazánk szempontjából. A kritikus reformok – az államháztartás reformja, az egészségügy reformja, a közoktatás reformja vagy a nyugdíjreform – nem tartozik bele az üzleti környezet ilyen leszűkített értelmezésébe, hiszen nincs közvetlenül hatással a Világbank által mért változókra. Vagyis nem szerencsés a jelentést úgy értelmezni, mintha a magyar reformok sikerességét igazolná.

A legfontosabb kérdés az, hogy ez az index valóban azt méri-e, amit üzleti környezeten szeretnénk érteni. Ha Ön vállalkozást alapít, akkor elsősorban az érdekli, hogy milyen könnyű hitelt felvenni, vagy az, hogy mennyi a kamat. Esetleg az is, hogy mekkora eséllyel válik a nemzeti fizetőeszköz spekulánsok áldozatává? Vagy az, hogy az Ön versenytársa véletlenül több milliós állami támogatáshoz jut befolyásos barátai segítségével? Nos, ezeket az index nem veszi figyelembe – mint ahogy azt sem, hogy hányan tudnak olvasni, vagy mekkora az állam súlya. Hazánk esetében viszont a versenyképességet és a gazdasági növekedést – a súrlódások mellett – alapvetően ezek a tényezők hátráltatják. A versenyképességet mérő Global Competitiveness Report ezeket is figyelembe veszi – és mint láttuk, ebből a szempontból tavaly visszaestünk. Nem is kicsit. A két index szemlélete közötti különbséget jól illusztrálja azt, hogy a versenyképességi rangsort Svédország vezeti, az üzleti környezet rangsort pedig Szingapúr. Tessék választani!

De akkor miért is jó ez az index? Kár volna lebecsülni annak fontosságát, hogy mennyi adminisztratív feladattal gyötri az állam a vállalkozásokat. Az ilyen és hasonló „súrlódások” csökkentését különösen hasznosnak tartják a közgazdászok, mert több olyan cserére kerül sor, amelyik minden félnek előnyös. Ez egy fontos dolog, amit érdemes figyelemmel követni. A Világbank marketing szövege azért ennél egy kicsit többet állít: azt mondja, hogy amelyek ezen a listán viszonylag elől szerepelnek, magasabb a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság. A két változó együttmozgása nyilván bizonyítható, de azért nem vennék rá mérget, hogy nem valamilyen harmadik tényező (például normálisan működő politikai intézmények) húzódik meg mindkettő mögött – amit ez az index figyelmen kívül hagy.

Nem biztos, hogy annál jobb a világnak, minél több index van – akinek két órája van, az sem tudja sosem, hogy mennyi a pontos idő. A túl sok, könnyen félreérthető vagy átláthatatlan index megnehezíti a gazdaság valós teljesítményének megítélését. A gazdaságpolitikusok jó eséllyel mindig azt a mutatót emelik ki, amely szerint az adott ország éppen a legjobban teljesít. De akkor miért készíti el minden évben egy olyan rangos intézmény, mint a Világbank? Az emberek bizony ilyen nagy tekintélyű intézményekben is ugyanúgy reagálnak az ösztönzőkre, mint a BKV-jegy megvásárlásával kapcsolatos döntéskor. A Világbank megfelelő részlege az index publikálásával bizonyíthatja saját fontosságát – mint ahogy a gazdaságpolitikusok számára is jól jön egy-egy ilyen index. Micsoda szerencsés egybeesés!

Megjelent a Magyar Narancs 2007/41. számában.