Majd minden magyar egyetemmel kapcsolatban álló gondolkodó arra a következtetésre jut, hogy valamit tenni kell az egyre színvonaltalanabb, egyre tömegesedő felsőoktatásunkkal. Sajnos vagy szerencsére (ki tudja melyik) felsőoktatásunk szerkezetét már nem kizárólag a magyar érdekek, magyar ötletek alakítják. Az 1999 júliusában 29 ország (köztük Magyarország) által aláírt Bolognai nyilatkozat az egységes európai felsőoktatási térség kialakítását tűzte ki céljául. Az eddig létező, különféle felsőoktatási struktúrákat tulajdonképpen egy egységes duális szerkezetű felsőoktatási rendszer felé tolja el. A duális szerkezetű felsőoktatási rendszer legismertebb példája jelenleg az Egyesült Államok béli. A rendszer lényege (erősen leegyszerűsítve), hogy mindenki számára nyitva áll egyfajta tömeges, gyakorlatorientált „post-secondary” képzés, de csak a legokosabbja, legtehetségesebbje vehet részt az egyetemi (elit) képzésben. Azaz a 80 kilós hölgyek is részt vehetnek táncoktatásban, azonban balerina csak az lehet, aki nem éri el az 55 kilót. Jelen pillanatban Magyarországon már folynak az átalakuláshoz szükséges előkészítések. Különböző programokat fejlesztenek ki, amelyek lehetővé teszik az önálló felhasználást is (post-secondary) de tovább is lehet fejleszteni, mélyíteni ezt a tudást, így lehetővé válik a valós, hagyományos értelemben vett egyetemi képzés.

A másik, ezzel párhuzamosan fennálló probléma a felsőoktatási rendszer finanszírozása. A két probléma összefügg, azonban nem keverendők össze. (A felsőoktatás tömegesedését általában arra szokták fogni, hogy az állam fejkvótával finanszíroz, így ösztönzi az intézményeket minél több tanuló felvételére. Véleményem szerint azonban ez csak egy része az okoknak, semmiképpen sem okolható az állam teljes mértékben a tömegesedésért.) Míg a felsőoktatás szerkezeti reformja a tananyag, az igények és az európai kihívások változása miatt vált elengedhetetlenné, a finanszírozási reform a nem hatékony forráskihasználás, ellenőrizhetetlen intézményi csatornák miatt, és természetesen az elégtelen forrástömeg miatt is elhalaszthatatlan.

A jelenlegi és az előző kormány is eljátszott már a piacosított felsőoktatás gondolatával. Természetesen egyik kormány sem gondolta azt, hogy ezentúl az „üzletemberek jutnak hatalomra” azaz, hogy „ők” mondanák meg ki és mit tanul. Mindössze az lenne a kívánatos cél, hogy minél nagyobb legyen a magánszféra érdekeltsége a felsőoktatásban, azaz, hogy az állami (adófizetői) pénzek helyett valóban az költsön a felsőoktatásra aki szeretne, akinek ez érdekében áll. Ez magában foglalja a tanulókat, mint a szolgáltatások elsődleges haszonélvezőjét is. A tandíj bevezetése majd visszavonása, véleményem szerint egy igen jelentős előre majd visszalépése volt a magyar felsőoktatásnak. Ugyanis aki igénybe veszi a felsőoktatást, ugyanúgy szolgáltatást vesz igénybe, mint aki fodrászhoz jár, mégsem merült fel még politikai szinten a fodrászat ingyenessé tétele. Miért fizetünk (én is mint adófizető) a 80 kilós balerinának a képzéséért, ha sohasem fogja semmi olyanra sem használni ami társadalmilag hasznos lenne. (Ha mégis balettozni szeretne fizessen érte, és ha kiderül, hogy mégis jól balettozik én fogok fizetni neki, hogy nézhessem?)

Az a gondolatmenet pedig, hogy „a hagyományos diszciplínák tanulása – ha vért izzadnak is közben – kifejleszti a magasabb szintű írás, olvasás, a kritikus gondolkodás, más kulturális hátterű emberekkel való együttműködés képességét, ami nem csupán a munkavállalási lehetőségeiket bővíti, hanem egész életük minőségét megváltoztatja” (Schwendtner, 2002 November 2. HVG). Egyrészről társadalmi szinten nem igaz, sőt kifejezetten kártékony (gondoljunk csak példaként a túlképzett, önmagukkal, állásukkal, társadalombeli helyükkel elégedetlen munkavállalókra), másrészről egyéni szinten is eltúlzottnak tűnik. Mert miért kellene egy tanulónak 3-5 év iskolát kijárnia 18 éves kora után, ha mindazt a tudást, amire – még a középiskola elvégzése után vágyik, olcsóbban (kevesebb idő, energiaráfordítás) és hatékonyabban elsajátíthatja specializált (nem feltétlenül felsőoktatási) *-1 éves képzéseken. Illetve miért gondoljuk úgy, hogy az a tanuló aki nyögvenyelősen, vért izzadva sajátít el egy tananyagot, vagy akár a kritikus gondolkodás képességét, ezt a tudást örömmel és nagy igyekezettel fogja használni mindennapi élete során.