2010. szeptember 9.
Visszavágó Nyomtatás E-mail
BARANYI LÁSZLÓ
2003. június 4.
A múlt pénteken, a Fradi pályán történt eset nem tulajdonjogi hiányosságok eredménye, ahogy ezt nagyrabecsült kollégám írta korábbi cikkében, ez pusztán fogalmi zavar. Az eset a magyar foci gazdasági állapotainak a következménye egyrészt, másrészt pedig a korábbi hasonló esetekben hozott bírói döntések enyhe visszatartó ereje okozza. Az egész dolog nem lesz jó másra, csak arra, hogy az állam pénz pumpáljon a gazdaságilag elég gyenge lábakon álló focikáeftékbe és fociertékbe.

Kockázat: olyan esemény, amely a jövőben valamilyen nullától nagyobb pozitív valószínűséggel bekövetkezik és negatív (vagyoni, fizikai) eredménye van. Pl. egy baleset következtében eltörik a lábam, és összetörik a biciklim: ennek a lehetősége a kockázat. Kár: a kockázat manifesztációja, van, hogy kifejezhető pénzben van hogy nem (a bicikli összetörik könnyen meg lehet mondani, hogy ez hány forint, míg a csonttörés esetén csak a gyógyítás költségét és a kiesett jövedelmemet tudom pénzben kifejezni, azt, hogy ez nekem milyen rosszul esett, azt nem).

Felelősség: egy kárnak lehet felelőse, mégpedig az, akinek a magatartása következtében a kár bekövetkezett. A felelősségnek van mértéke is: olyan mértékben felelős valaki az okozott kárért, amilyen mértékben annak bekövetkezése neki felróható.

Kockázatviselő: A kockázatot alapesetben az viseli, akit kár érhet, akár van felelős bekövetkezés esetén akár nincs. Ha nincs, a kockázatviselő „fizeti ki” a kárt, ha van, akkor tőle lehet követelni a kár megtérítését. A kockázatviselő lehet azonban egy másik fél is, aki egy előre meghatározott összeg fejében vállalja a kár megtérítését, ha az bekövetkezik.

Focimeccsre járni kockázatos. Focimeccset rendezni kockázatos. Focistának lenni a Fradiban kockázatos. A Debrecen edzőjének lenni kockázatos. Az nem vita, hogy alapesetben ki viseli a kockázatot: a vendégszurkoló, Tököli Attila, Szentes Lázár, az FTC stb. Amennyiben létezik olyan szerződés, hogy az FTC szerződésben garantálja, hogy Tököli Attilához egy ujjal sem érhetnek hozzá egy hazai meccsen, akkor ebben az esetben nem a kockázatot vállalja, hanem a védelmet. Csak akkor kell fizetnie Tököli Attilának, ha felelős a kár bekövetkezéséért. Kockázat átvállalásról beszélni pedig értelmetlen, nincs olyan biztosító amely arra tenne ígéretet, hogy fizet, ha a szurkolók szétverik a stadiont.

Azt, hogy ilyen esetekben pedig felelős-e az FTC azt nem neki kell deklarálnia. Ennek megállapítására nincs szükség semmiféle tulajdonjogi tisztázásra, Tököli Attilának kell bíróságra menni, aminek pedig meg kell állapítania, hogy felelős-e az FTC a bekövetkezett kárért és ha igen, milyen mértékben. A magyar polgári jog szabályai szerint. Vélekedhetünk, Mi, halandó polgárok, hogy a klub felelős, de eldönteni nem Mi fogjuk, sőt senki igazából, ha Töki nem perel. Ugyanez igaz a megvert vendégszurkoló és Szentes Lázár esetében is.

Nem kell azonban kétségbe esni, hogy csak a csigalassúságú bíróságok dötései jelenthetnek valamiféle megoldást a problémára. Az eszköz alapvetően a Liga kezében van. Neki van jogosultsága arra, hogy olyan feltételeket szabjon, csak olyan csapatok indulhassanak a bajnokságban, amelyek a nézők, játékosok, edzők, bírók stb. testi épségét garantálni tudják. Az érem másik oldala azonban, hogy gyakorlatilag nem létezik olyan klub Magyarországon, amely ezt gazdaságilag elbírná. A Liga egy szigorú döntéssel csak a saját sírját ásná meg, vagy olyan szabályokat alkotna, melyeket az első adandó alkalommal figyelmen kívül hagynának. A probléma tehát főképp nem jogi, hanem inkább gazdasági.

A jelen helyzetben sem az a kérdés, hogy ki felelős jogilag, vagy a Liga szerint. Korábban, szurkolói balhék során születtek már olyan Liga döntések, amelyek igyekeztek anyagilag abba az irányba terelni a klubokat, hogy a pályájukon történő rendbontásokat lehetőleg minden eszközzel igyekezzenek elkerülni. Néhány korábbi döntésükkel tehát jelezték, hogy ez valamilyen mértékben a klubok felelőssége. A bírságok visszatartó ereje azonban igen kicsi.

A múlt pénteki eseményekhez hasonlóra véleményem szerint a magyar klubok által választott „üzleti stratégia” okán bizton számíthatunk a jövőben. A csapatok folyamatosan likviditási gondokkal küzdenek. Az alacsony nézőszám miatt gyakorlatilag nincs folyamatos jól kiszámítható bevételi oldal, a nézőszám emelésére pedig rövid távon valymi kevés esélye van bármely csapatnak. Az alacsony nézőszám más szempontból is jelentős. Valószínűleg már csak a legelszántabb szurkolók járnak meccsre, akik keresletét nem igazán befolyásolja a pályák rossz állapota és az igen magas balhéveszély. Az alacsony és rugalmatlan bevételi oldal mellett egy lehetőség van, vágni a költségeken és valószínűleg a biztonságon lehet a leginkább spórolni, ráadásul ez mostmár a nézőszámot sem befolyásolja. A tanulság az, hogy még a foci esetén sem lehet kikerülni a kezdeti nagyobb invesztíciót (fix költséget, ami a stadiont, biztonsági rendszert és marketinget jelent), a kezdetben több évig tartó veszteséges működést, hogy aztán később a dolog termőre forduljon.

<>A Liga, a klubok nem azért kiáltanak az állam felé, hogy az tulajdonjogokat rendezzen. Azt szeretnék, hogy a biztonsági intézkedések költségét valaki kitermelje nekik, mert kigazdálkodni képtelenek. A „feketepéntek” pedig arra lesz jó, hogy érvként előhúzzák a kalapból. „Lássátok ez lesz, ha nem adtok egy szakajtónyi pénzt”.

hozzászólások
Re: Visszavágó
murakozy

Köszönöm a fogalmi kiigazítást, mostantól jobban fogok rá figyelni.

Azonban a lényegről nem sikerült meggyőznöd. Éppen azért tisztázatlanok a tulajdonjogok, mert ha valakit kár ér, akkor nem tudja ezt senkitől behajtani. lehet, hogy Tökinek ítélne pénzt a bíróság, de a cikkemben felsorolt érintettek többségét senki nem fogja kárpótolni. HAzánkban egyszerűen nem volt precedens arra, hogy pl. a BKV vagy bárki pénzt kapott volna káráért egy csapattól vagy a ligától. Éppen ezért a Liga büntetése is legjobb esetben félmegoldás.

Az nyilván igaz, hogy a kockázatot alapesetben a szurkolók és a játékosok viselik. Én csupán azt állítottam, hogy ez nem helyes, vagyis a tulajdonjogok nincsenek helyesen definiálva. A klub akkor lenne arra ösztönözve, hogy a társadalmilag optimális mennyiségű védelmet válassza, ha az összes kockázatot ő viselné. Tehát akkor lennének helyesen definiálva a tulajdonjok, ha bármilyen - a meccsel kapcsolatos költségét - bárki behajthatná a klubon.

Igen a Liga büntetések nem hatékonyak. Azonban ez nem üzleti stratégia vagy a klubok pillanatnyi pénzügyi helyzetének függvénye, itt a probléma ennél sokkal mélyebb. Arról van szó, hogy a magyar labdarúgás nem termeli ki az ő társadalmi költségeit. Mivel az egész privilegizált helyzetben van, ezért a foci kapcsán felmerülő költségeket a társadalom különböző tagjai viselők - a sz adófizetőktől a tűzoltókig. A labdarúgás fenntartása Magyarországon valószínűleg negatív hozzáadott értéket termel. Ennek a negatív hozzáadott értéknek az elkendőzése folyik úgy, hogy a labdarúgásból eredő költségek egy részét másokra terhelik rá, akik nem tudják az amúgy is szegény klubokon behajtani.

Jogos, hogy a futballban érdekeltek számára ez az állapot jó. Nyilván addig jó, míg valaki - pl. az állam - fenntartja a focit. A többi érdekelt, akik sokan vannak és egyenként kevés kárt okoz nekik ez a dolog, nem fogja tudni ezt megakadályozni.
Re: Visszavágó
Névtelen

Tisztelt Balázs!

Nincs szó kockázatviselésről ebben az esetben, csak a felelősségi körök tisztázásáról (ez nem ugyanaz mint a tulajdonjog). A kockázat átvállalása, mint említettem, valamely jövőbeli, bizonyos valószínűséggel bekövetkező fizetési kötelezettség átvállalása. Ez akkor vállalható át, ha be lehet árazni. Itt a kockázat átvállalása azt jelentené, hogy Töki fizet 20Ft-ot a Fradinak, aki fizet neki 100Ft-ot, ha beverik a képét az Üllői úton. Ex ante kár leosztásáról itt nem lehet beszélni, csak a már bekövetkezett károkban való felelősség felosztásáról. Ez nem tulajdonjogi probléma. Szerintem pedig a polgári jogi lehetőség adott (többé-kevésbé), ha pedig Bárándy bácsi speckó törvényt csinál csak még adottabb lesz.

A társadalmi költségeket is pontosítanám. Itt nem lehet valamiféle externhatásszerű logikával közelíteni szerintem, mert a dolog nem elkerülhetetlen. Nem is a társadalom költségeiről van itt szó, hanem a futballklubok költségeiről, amit igen, a társadalom fizet meg. Ez pedig szerintem nem más, mint a klubok számára mint a fix költségek valamely gyenge heylettesítője.
Re: Visszavágó
murakozy

Egyébként a legtöbb dologban szerintem egyetértünk de:

-Nyilván nem lehet pontosan beárazni a szurkolói balhé kockázatát, és nincs olyan biztosító, amely biztosítást kötne. Eddi egyetértünk. Ez azonban azt jelenti, hogy hiányzik ennek a biztosításnak a piaca. Ilyenkor beavatkozhat az állam, és azt mondhatja, hogy: Töki nulla forintot fizet, de ha megverik, a Fradi fizet 100 forintot. A BKV nulla forintot fizet, de ha szétvernek egy villamost, a Fradi fizet 100 ezer forintot, akkor, ha a rendőrség vagy valaki igazolja ezt, mindenféle bírósági eljárás nélkül. Ilyen értelemben ex ante is át lehet hárítani a jövőbeli károk költségeit. (ezt neveztem - lehet, hogy tévesen - tualjdonjogok helyes definiálásának).

-Lássuk be, hogy a polgári törvénykönyv alapján nem túl sokan kaptak pénzt fociklubtól, mert a szurkolók kárt okoztak nekik

-Jelneleg a károk megoszlanak az emberek között: társadalmi kárnak nevezem a társadalomban bekövetkezett károk összességét. Igazad van, hogy van átváltás: vagy a fociklubok fizetnek meccsenként valamilyen összeget a rendőrségnek (ekkor ők vállalják a költségek jó részét), vagy sok ember között oszlik el egy balhé költsége.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.
Ha még nincs felhasználóneved, regisztrálj!
 
Tartalom
Nyitólap
Cikkek
Szerzők
Lapszemle
Tanulmányok
Rádióműsorok
Rendezvények
Az Egyesületről
Hogyan küldj cikket?
Belépés - Regisztráció





Elveszett jelszó
Regisztráció
Keresés
A legutolsó hozzászólások
A legnépszerűbb cikkek
Honlapajánló
Antal Dániel blogja
Bársonyos Reform
Bioetika blog
Kitzinger Dávid blogja
Konzervatórium
PárkányerBlog
Politbüro
Útikalauz hivatalnok  piknikezőknek
RSS csatornák
Cikkek
Lapszemle