Ha a PLR-re mint a nemzeti kulturális politikától független eszközre tekintünk, mely e jogot természetjogi érveléssel a tulajdonhoz való jogból vezeti le, minden esetben oda jutunk, hogy a jogosultak monopoljogát kiterjesztjük és az ezzel járó járadékot növeljük. Ennek következménye jelentős fogyasztói csoportok kulturális fogyasztásból való kiszorulása lehet, melyre eddig a legolcsóbb és hatékonyabb megoldás a könyvtári kölcsönzés szabadsága volt.

Ha a PLR nemzeti kultúrpolitikai eszköz, akkor viszont azt a megállapítást tehetjük, hogy a PLR a meglévő kultúratámogatási rendszerek mellett való üzemeltetése indokolatlanul bonyolult, és költséges, és ha az állami döntéshozók úgy találják, hogy van a költségvetésben kultúratámogatásra fordítható tartalék, akkor azt érdemes a meglévő intézményrendszeren keresztül szétosztani.

hozzászólások

1/4Gazdasági újrafogalmazás antaldaniel 2006/12/26 12:03 Számomra nem egyértelmű, hogy a tanulmány milyen közgazdasági megközelítést alkalmaz, ezért én elővenném a legegyszerűbbet: a történet szereplői közötti Pareto-hatékony elmozdulások lehetőségét. Feltételezéseim a következők: A szerzői jogtulajdonos célja az anyagi haszonszerzés, illetve a szerző esetében a hiúság (minél többen olvassák, vagy minél több helyen legyen ismert). Azt szeretnénk, hogy alkosson többet. Ha eddig nulla alkotása volt, akkor legyen legalább egy, tehát több szerzőnk legyen. Ld. még Muraközy Balázs korábbi ingyenebed.hu cikkét: Írók a kasszánál. Az olvasó célja, hogy konkrét olvasási igényeit a lehető legkedvezőbb anyagi kondíciókkal elégítse ki, illetve nem konkrét olvasási igényeiben nagy választék álljon rendelkezésére. Azt szeretnénk, hogy többen és többet olvashassanak. A kiadó célja bevételeinek növelése, vagy bevételei kockázatának (volatilitásának) csökkentése. Ő érdekelt a piac bővítésében. A könyvtár célja bevételeinek növelése, bevételi forrásainak diverzifikálása, továbbá használói vagy szponzorai céljainak előmozdítása (kellemes olvasási környezet, választék növelése, jó állapotú könyvek).A könyvtár ellenérdekelt lehet, ugyanis ő versenyez az otthoni könyvfogyasztással. Ezen egyszerűsítés után a következő kérdésekre keresem a választ: a) Van-e olyan PLR- rendszer, amiben minden szerző, olvasó, kiadó és könyvtár jól jár? (Univerzális, Pareto-domináns megoldás, ezt kell bevezetni) b) Van-e olyan PLR rendszer, amelyben létezik a szerzők, olvasók, kiadók és könyvtárak egy olyan csoportja, amely legalább egyik szempontja szerint jobban jár, és nem jár rosszabbul a PLR bevezetésétől. (Partikuláris, Pareto-hatékony rendszer, hagyni kell a létrehozását). c) Belátható-e, hogy a PLR rendszerek legalább egy szereplő mindegyike számára biztosan több kárral mint haszonnal járnak (Ebben az esetben csoportérdeket kell egyezteni, amiben a közgazdaságtan eszközökkel szolgálhat, de a szempontokkal nem feltétlenül). d) Belátható-e, hogy a PLR rendszer minden szerző, olvasó, kiadó és könyvtár számára káros (Univerzális, Pareto-dominált megoldás, be kell tiltani).

2/4 Mire kapunk választ? antaldaniel 2006/12/26 12:06 A szerzők érvelése majdnem teljesen meggyőző arra nézve, hogy az univerzális PLR nem képzelhető el, vagyis egy PLR modell bevezetésének szinte biztosan lesznek vesztesei. A szerzők konkluziója ellenére nem látom meggyőzőnek az érveket arra, a PLR minden formája minden szereplő számára hátrányos volna – egyébként ebben az esetben aligha sikerült volna az EU tagállamok többségét meggyőzni ennek helyességéről. Ha ez így van, akkor a b)-c) kérdésekre érdemes fordítani a figyelmünket, és arra keresni a választ, hogy milyen a jó PLR. Az igazán szép közgazdasági megoldás a Pareto-hatékony megoldás megtalálása volna, aminek mindenki nyertese lehetne. A szellemi tulajdonjog fogalma meglehetősen bajos, és sokan hiszik azt, hogy nem érvényesek rá a közgazdaságtan „normál” szabályai, ezért keressünk egy kézzel valóban fogható alternatívát: Vegyünk egy olyan jószágot, aminek a finanszírozása bajos, bár sokan vágynak rá: a személygépkocsit. Egy pillanatra felejtsük el, hogyha senkinek nem volna, akkor mennyivel egészségesebb és szebb városokban élnénk. Autót sok törvényes konstrukcióban lehet szerezni: készpénzzel megvásárolni; részben hitelre, törlesztő-részlettel megvenni; bérelni; lízingelni többféle pénzügyi konstrukcióban; jövőbeli bérünk egy részéről lemondva vásároltatni a munkáltatónkkal. Az autó gyártása drága, a tárolása is, és minél nagyobb szabadságot kell hagyni a vevőnek, hogy a vásárlást meg tudja finanszírozni. Jobban járnánk-e, ha betiltanánk a készpénzes vásárlást? Vagy a lízinget? Vagy bérletet? Aligha, hiszen kevesebb ember jutna el vágyai közlekedési eszközéhez, az autógyárak is kevesebbet termelnének. A kereskedők és a finanszírozást segítő szereplők is rosszabbul járnának. (Most felejtsük el a környezeti externáliákat, mert a szerzői jogok szempontjából az analógia itt megáll). Ld. ezzel kapcsolatban korábbi vitánkat: A szellemi tulajdonjog, a művészet és a tudomány finanszírozása. Akik a szellemi tulajdonjogok léte mellett érvelnek, azt mondják, hogy a szerői alkotásokat nagy befektetés létrehozni, és nehéz megtalálni azt a módszert, ahogy annak haszonélvezői ezt tisztességesen megfizetik. A szellemi alkotások alternatív finanszírozási módszereit keresők pontosan azt teszik közgazdasági értelemben, mint akik az autófinanszírozás alternatív lehetőségeit keresik: bővíteni akarják a piacot. A PLR esetében az olvasók táborát. Nekem úgy tűnik, hogy a PLR ellen érvelni egy bújtatott formája a szellemi tulajdonjogok elleni érvelésnek, hiszen a PLR csak egy alternatív fizetési csatornát nyit meg egyes szellemi jogok birtokosai felé. Bodó Balázs és Gyenge Anikó tanulmánya felhívja a figyelmet sok potenciális szabályozási baklövésre, de tartalmaz egy jelentős bújtatott érvelést a szellemi tulajdonjogok mint olyan ellen, és nem fordít kellő figyelmet arra, hogy létezik-e Pareto-hatékony PLR, amit érdemes bevezetni. A tanulmány túlzottan a rossz alternatívák ostorozásával foglalkozik.

3/4 A vizsgált részletkérdés antaldaniel 2006/12/26 12:17 A PLR bevezetésével kapcsolatos kérdés tehát úgy fogalmazható újra, hogy a monopólium kiterjesztése a PLR bevezetésén keresztül vajon ösztönzi-e a szellemi javak létrehozását és hogy ez az ösztönző milyen társadalmi költségekkel jár? A szerzők nem foglalkoznak a könyvtárak és a kiadók szempontjából – véleményem szerint helytelenül – és az olvasóknak csak az újfajta heterogenitás iránti igényét azonosítják (többféle, új művet szeretnének olvasni). Számomra ez a szűkítés nem legitim – a történetnek legalább négy főszereplője van, és olvasóként azt gondolom, hogy az is fontos, hogy minél többi régi szellemi alkotás legyen elérhető a közkönyvtársakban. A PLR pedig pontosan ezt segíthetné. Az első kérdésre a szerzők egyértelmű nem választ adnak a már létrejött művek esetében. (A szerzők kérdése mellőzi azt a problémát, hogy a PLR például ösztönözhet a már létrejött, régi szellemi javakat tartalmazó, tönkremenet könyvek pótlására a könyvtárban – kérdés, hogy az olvasó új szellemi termék létrejöttében, vagy új és régi szellemi termékek elolvasásában érdekelt-e? Vannak, akik szerint úgysincs új a nap alatt...). Idézet: „Nem ez a helyzet a jövőben megszületendő művekkel, ahol a művekhez a PLR nyomán kapcsolódó jövedelem befolyásolhatja a mű létrehozásához szükséges befektetésről szóló döntést” - írják az 5. oldalon. Tehát a szerzők oldalán érdemes keresni egy megfelelő PLR rendszert, legalábbis a Pareto-hatékonyság szempontjából. Egyébként a kérdéses, többször módosított 1992/100 EGK Irányelv időbeli hatálya a ma védett művek döntő többségére kiterjed, ezért abszolút ösztönözné a piacon nem kapható művek új kiadását, vagy a sérült, eltűnt könyvtári állományok pótlását, ha ebből a kiadók és a szerzők érezhető extra-bevételhez jutnának. A szerzők nagyon érdekes adatokat közölnek arról, hogy a szerzők és művek könyvtári népszerűsége milyen eloszlást követ: teljesen asszimetrikus, monoton lejtő, jobbra elnyúló eloszlást követ. Kevés szerzőt és könyvet nagyon sokan kölcsönöznek, majd gyorsan csökkenő ütemben egyre kevesebbet. A szerzők ebből azt a következtetést vonják le, hogy: Idézet: A PLR-en keresztül várható jövedelem mértékének becslésekor a bizonytalansági tényezőt a mű jövőbeli sikerességének megbecsülhetetlensége adja. Várhatóan nagyon szűk azoknak a szerzőknek a köre, akik számára a piaci sikeresség olyan szintű, hogy a PLR-en keresztül érkező extra jövedelem fogja várhatóan megteremteni a kulturális termelés gazdasági feltételeit. A PLR-nek tehát várhatóan elenyésző a kulturális termelést ösztönző hatása. Nagyon keveset tudunk a mintáról, de úgy tűnik, hogy van egy óriási hibája: egyetlen hónap széles körű, keresztmetszeti adatain alapul. Vagyis az egyik legtipikusabb könyvtári könyhasználati mód felmérésére semmilyen támpontot nem ad: mi van azokkal a könyvekkel, amelyeket mondjuk tízévente ötször kölcsönöznek ki? Vagy minden évben egyszer, amikor egy nagy egyetemen vizsgára készülnek belőle a diákok? Az eloszlás grafikonját figyelve bizony ezek a kölcsönzések fontosabbnak tűnnek a szerzők figyelmét lekötő aktuális slágerkönyveknél (a grafikon csúcspontja alatti terület szemre jóval kisebb a hosszan jobbra elnyúló hosszú farok alattinál, vagyis a könyvtári forgalom nagy részét nem a sikerszerzők generálják). Úgy hiszem, hogy a könyvtár gazdasági elemzését inkább erre a területre kellene fókuszálni, amihez lehetőleg 5-10 éves (akár jóval szűkebb körű) adatsorokra volna szükség. Véleményem szerint a minta farkában lévő szerzők hosszú távon egyes PLR rendszerekkel nagyon is jól járhatnak, vagyis a PLR bevezetése pontosan nem azok számára volna kedvezők, akikről a szerzők ezt feltételezik az időben korlátozott, egy hónapos idősor alapján. A sikerkönyvek esetében az egyik elképzelhető válasz, hogy a PLR hatására ezeket a kiadók nagy számban fogják ingyen rendelkezésre bocsátani a könyvtárakban, hogy mindig legyen elég bevételt generáló példány. A hosszú farokban megbúvó könyvek esetében a probléma az, hogy a könyvért annak élettartalmának elején kell borsos árat fizetnie a könyvtárnak, így annak megtérülési ideje akár több évtized lehet a könyvtár és az olvasó szempontjából. (Ilyenek lehetnek egyes referencia-munkák, folyóirat-gyűjtemények, antológiák, klasszikus, de még jogvédett időszakban lévő szerzők műveinek újrakiadásai). Az ilyen művek iránti kereslet sűrűsége kicsi időben és térben is. A kis keresleti sűrűség miatt a könyvtárak az ideális vevők,akik jelentősen növelik a kereslet sűrűségét. A kiadók az ilyen (pl. tudományos ) műveket általában magas áron és kis példányszámban elsősorban könyvtáraknak értékesítik. Az árak egyes könyvtárak számára prohibitívek. A könyvtár ugyanis a ritka, de folytonos kereslet kockázatát átvállalja a kiadótól, aki egyébként nem volna hajlandó ilyen könyvet kiadni. Másképpen: megfinanszírozza a kockázatos, kevés rövid távú bevételt generáló kiadást.

4/4 Milyen a jó PLR? antaldaniel 2006/12/26 12:22 Számomra a Szabad kultúra c. könyv és a Creative Commons legnagyobb tanulsága, hogy a jelenlegi szerzői jogi (copyright) rendszer túlzottan rugalmatlan, és túl sok szerző, olvasó, kiadó céljait sérti. A jelenleg használatos szerzői jogi rendszer olyan, mintha valaki azt mondaná: autót csak készpénzben lehet venni, szállításra is alkalmas furgont meg csak lízingelni lehet. A szerző ha akarja, ha nem, beszedik műve után a szerzői jogdíjat (ezzel kizárják őt a megjelenés utáni másodpiacról), adott esetben egyfajta csoportos beszedéssel (közös jogdíjkezelők) a nagybani fogyasztóktól (a kistermelők pórul járnak). A CC óriási ötlete, hogy hagyja rendelkezni a jogdíj tulajdonosát, néhány jogi panelből döntse el, hogyan teljesülnek a legjobban a célja (olvassák sokan, vagy idézzék sokan, vagy sokan vegyék meg). Úgy gondolom, hogy a PLR egy alternatív finanszírozási modellt hozhat a közkönyvtári olvasás világába. Amennyiben a kiadók között érvényesül a verseny, a PLR elvileg csökkenti a könyvek egyszeri beszerzésének költségét, így a könyv több helyre juthat el. A PLR megosztja a kiadó és a könyvtár kockázatát. Bodó Balázs és Gyenge Anikó tanulmánya rávilágít arra, hogy akárcsak a könyvek piacán, a közkönyvtárak piacán is nagyon eltérő kereslettel rendelkező olvasók és kínálattal rendelkező szerzők találkoznak. A legnagyobb hiba amit a PLR bevezetésével elkövethetünk, hogy egy befolyásos szerzői vagy kiadó csoport számára kedvező PLR rendszert teszünk kedvezővé. (Ez olyan, mintha bevezetnénk a kötelező gépkocsi-lízinget). Amennyiben a szerző vagy a kiadó szabadon választhatná meg, hogy a PLR alá akar-e tartozni, illetve a PLR-nek néhány jól elkülöníthető fajtája közül választhatna, gyanítom, hogy sok olyan érdekes könyvtár- és könyvfinanszírozási modell jelenne meg a piacon, ami a szerzőknek és az olvasóknak is jó volna. Egy ilyen, nem univerzális PLR rendszer bevezetésében a kiadók és a könyvtárak volnának érdekeltek, és a rendszer kiépítésének, üzemeltetésének költségét rájuk is lehetne bízni. Nem nagyon aggódnék amiatt, hogy a kiadók és a könyvtárak a szerzők és az olvasók kárára állapodnának meg a rendszerben, mivel egyik piac sem túlzottan monopolizált, mindkét szereplőnek szüksége van a szerzőre és a könyvtári olvasóra. A tanulmány nem foglalkozik egy fontos mellékkérdéssel: a szerző nem feltétlenül új javakat akar termelni és az olvasó sem feltétlenül új szerzeményeket. A közkönyvtárak szempontjából legalább olyan fontos a régi művek portfóliójának bővítése vagy tönkremenő állomány pótlása, a szerzőknek az alternatív jövedelem-forrás lehetősége, az olvasónak mind az új fizetési alternatívák megjelenése, mind a régi és új állomány bővítése, a sikerkönyveknél a várólista rövidítése, stb. Nem hiszek abban, hogy a PLR alapjában véve rossz gondolat és a szerzők meggyőznek arról, hogy nem lehet egy Pareto-domináns nyerő konstrukciót kitalálni. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy elképzelhető, hogy a PLR hatására kikerülnek a fiókból új művek, a könyvtárak szolgáltatásai bármelyik szempontból javulnak, az olvasó több könyv közül választhat, illetve jelennek-e meg olyan könyvtár-árazási stratégiák, amivel a használók köre bővíthető, akkor eljuthatunk a PLR javaslatok konstruktív kritikájához.

re: 1/4Gazdasági újrafogalmazá bodo 2006/12/27 02:11 Kedves Dani, Mindenekelőtt köszönet az alapos olvasásért és az átgondolt hozzászólásért. A cikk célja nem az volt, hogy kitaláljon egy Pareto-hatékony PLR-t, hanem hogy bebizonyítsa, a jelenlegi javaslat biztosan nem hatékony. Ennek ellenére örömmel veszek részt abban a játékban, ami egy hatékony PLR rendszer kitalálását célozza. Ehhez azonban egyet kell értenünk az alapvetésekben. Attól tartok már a szereplők körének és céljainak definiálásában sem feltétlenül értünk egyet. Először is az általad felsorolt szereplők közül hiányzik egy ötödik szereplő, ez pedig a magyar nyelvi, kulturális közösség, az adót fizető magyar állampolgárok közössége, akiknek az az érdeke, hogy (1) azon tagjaik is részesülhessenek a kulturális javak fogyasztásának örömeiből/áldásaiból, akiknek a rezervációs ára alacsonyabb, mint a piaci ár, illetve, hogy (2) olyan kulturális javak fogyasztásának lehetősége is folyamatosan fennálljon, amelyeket a piac már nem kínál. Ennek a közösségnek a céljai nem feltétlenül esnek egybe azokkal, akiket te olvasóként aposztrofálsz: Az olvasó célja, hogy konkrét olvasási igényeit a lehető legkedvezőbb anyagi kondíciókkal elégítse ki, illetve nem konkrét olvasási igényeiben nagy választék álljon rendelkezésére. Azt szeretnénk, hogy többen és többet olvashassanak. Az olvasóknak (pontosabban olvasni vágyóknak) van egy csoportja, akiket a piac kiszolgál. Ők annyiban érdekesek számunkra, hogy (1) nem járnak könyvtárba, viszont (ideális esetben) az általuk támasztott kereslet biztosítja a megfelelő szintű kulturális termelést. (Hogy ez nem feltétlenül van így az a magyar kulturális piac méretének tudható be, és szorosan összefügg azzal a problémával, hogy milyen formában finanszírozzuk a piac által el nem tartott, de valamilyen szempontból értékesnek ítélt kulturális termelést). Az olvasók egy második csoportja olvasna, de nem tud vagy nem akar annyit fizetni a könyvekért, amennyit a boltban kérnek tőle. Az olvasók harmadik csoportja olyan műveket olvasna, amiket a piac nem tart elég értékesnek ahhoz, hogy kiadja, újranyomja őket. Az általad definiált olvasók az első csoportba tartoznak, míg a kulturális közösségnek (ha ki nem zárjuk őket) részei a második és harmadik olvasói csoport is. Az ő igényeik annyiban speciálisak, hogy a piac nem szolgálja ki őket. Ha azt gondoljuk, hogy a kulturális állampolgárság nem a piaci hozzáférés függvénye, úgy felmerül az igény nem piaci alapon működő, pont a piac effajta elégtelenségeit orvosló közösségi intézményrendszerre. És ez a könyvtár. A közösség célja a kulturális javakhoz való univerzális hozzáférés megteremtése. A könyvtár ennek eszköze. A könyvtárnak, mint egyedi intézménynek a helyi közösségi házban persze lehetnek azok a céljai, amit te leírsz. Mint intézménynek viszont nem lehet más célja, mint az adott közösségen belül az univerzális hozzáférés biztosítása. Persze könyvtár és könyvtár is különbözik. A falusi, városi közkönyvtár az éppen aktuális kereslet kiszolgálására, a leg-up-to-date-ebb információk közvetítésére szolgál, ezért (és a raktározás szűk keresztmetszete miatt) ritkán találni bennük mondjuk elavult egészségügyi információkat, vagy olyan irodalmi műveket, melynek a várható kereslete (a könyvtárosok helyismerete alapján) alacsonyabb, mint az utolsó még az állománygyarapításra költhető összegből megvásárolható, vagy a polcon elférő köteté. Más a funkciója egy kutatóintézeti szakkönyvtárnak, ami alapvetően egy nagyon speciális fogyasztói közösséget, klubjószágot hoz létre, és megint más a funkciója az OSZK-nak, ami mindent (na jó, a kisnyomtatványokat nem, de azon kívül tényleg mindent) megőriz, függetlenül attól, hogy hányan keresik, vagy mennyire elavult/friss az adott információ. AZ OSZK 13 különböző kategóriába sorolja a magyarországi könyvtárakat: Települési könyvtárakra: a 01 megyei, fővárosi, 02 városi, 03 városrészi, 04 községi, és a 05 könyvtári ellátórendszer könyvtáraira, 06 országos, 07 MTA-, 08 egészségügyi, és 09 egyéb szakkönyvtárakra, 10 Felsőoktatási ~, 11 Munkahelyi ~, A 12 Nemzeti könyvtárra (OSZK), és 13 Egyéb könyvtárakra. A települési könyvtárak ugyan csak a teljes magyarországi könyvtári állomány kb. felét birtokolják, mégis rajtuk keresztül zajlik a kölcsönzések 80%-a. Ezen belül a községi könyvtárak átlagosan olyan 6-7000 kötetet tartanak, mégis rajtuk keresztül zajlik az összes éves kölcsönzés 20%-a, ami több, mint az egyetemi könyvtárak forgalma. Ez egyértelműen annak a jele, hogy a könyvtári rendszer ma jelentős részben egy viszonylag szűk, de kurrens kereslet kiszolgálásának helye: vélhetőleg olyan könyvek kölcsönzése zajlik ezeken a csatornákon keresztül, amik jó eséllyel megtalálhatók a piacon is, az ár viszont prohibitív annak a települési szinten 1.452 ezer, községi szinten 407 ezer regisztrált könyvtárlátogatónak, akik ezeket a szolgáltatásokat használják. Az első kérdés, amire én nem látok jó választ, hogy fel lehet-e ezeknek az olvasóknak a hozzáférési költségét emelni úgy, hogy az nem jár a kereslet csökkenésével? (a könyvtári statisztikai adatok 2004-esek, a forrásuk: http://www.ki.oszk.hu/statisztika.html)

re: 2/4 Mire kapunk választ? bodo 2006/12/27 02:19 antaldaniel írta: Bodó Balázs és Gyenge Anikó tanulmánya felhívja a figyelmet sok potenciális szabályozási baklövésre, de tartalmaz egy jelentős bújtatott érvelést a szellemi tulajdonjogok mint olyan ellen... E kritikát illetően csak magam nevében beszélhetek. A szellemi alkotások jogi védelmének két nagy iskolája létezik. Az egyik azt mondja: pont annyi védelemre van szükség, amennyi ahhoz elég, hogy a szerző kikeljen az ágyból, letegye a napi robotot és megírja, elkészítse a művét. A másik iskola szerint a szerzőnek a mű minden egyes felhasználása után jár valamekkora jövedelem és ezt minden jogi eszközzel biztosítani is kell. Én a magam részéről Macaulay-jal tartanék, aki 1841-ben a brit Parlament copyright vitája során a következőket mondta: "Copyright is monopoly, and produces all the effects which the general voice of mankind attributes to monopoly . . . I believe, Sir, that I may with safety take it for granted that the effect of monopoly generally is to make articles scarce, to make them dear, and to make them bad. And I may with equal safety challenge my honourable friend to find out any distinction between copyright and other privileges of the same kind; any reason why a monopoly of books should produce an effect directly the reverse of that which was produced by the East India Company's monopoly of tea, or by Lord Essex's monopoly of sweet wines. Thus, then, stands the case. It is good that authors should be remunerated; and the least exceptionable way of remunerating them is by a monopoly. Yet monopoly is an evil. For the sake of the good we must submit to the evil; but the evil ought not to last a day longer than is necessary for the purpose of securing the good."

re> bodo | 2006/12/27 02:11 antaldaniel 2006/12/27 12:07 Hello Balázs! Azt hiszem, érvelésemet félrértetted. Szerintem nincsen ellentmondás a két végső célcsoport között: Idézet: Az olvasó célja, hogy konkrét olvasási igényeit a lehető legkedvezőbb anyagi kondíciókkal elégítse ki, illetve nem konkrét olvasási igényeiben nagy választék álljon rendelkezésére. Azt szeretnénk, hogy többen és többet olvashassanak. Idézet: kulturális közösség, az adót fizető magyar állampolgárok közössége, akiknek az az érdeke, hogy (1) azon tagjaik is részesülhessenek a kulturális javak fogyasztásának örömeiből/áldásaiból, akiknek a rezervációs ára alacsonyabb, mint a piaci ár, illetve, hogy (2) olyan kulturális javak fogyasztásának lehetősége is folyamatosan fennálljon, amelyeket a piac már nem kínál Sőt, éppenséggel azt találom a PLR nagy lehetőségének, hogy a PLR lehetővé teszi az olvasók körének olyan bővítését, ami kiszolgálja a nem saját könyvet olvasókat, illetve a használt könyveket olvasókat! Jelenleg a számunkra releváns könyvpiacon két releváns kereslet jelenik meg: az otthon olvasóké és a könyvtárban olvasóké. A kiadó (nagyjából) minden eladott kötetért ugyanannyit kap, a szerző pedig biztosan. A könyvtári könyvet azonban többen olvassák! Tekintve, hogy a könyvkiadás piaci tevékenység, és a piacon az árak közvetítik a jeleket, torz lesz a jel. A többször olvasott könyvekből ugyanannyi bevétel van, mint az egy személy által olvasottakból. A rég eladott könyvekről nem is hallani, pedig a könyvtárban már rongyosra olvasták / várni kell rá / eltűnt. A PLR felerősíti a második két fajta jelet. A könyvpiacra behozza azokat az olvasókat, akik eddig gyakorlatilag a piacon kívül voltak. Ez alkalmas arra, hogy a kínálati oldalra hasson, pl. a könyvtári olvasók preferenciái is hassan ak a kiadók és szerzők kínálatára, illetve a régi műveket pótolják. Számomra mindez különösen a régi művek esetében izgalmas. Jelenleg egy kereskedelmi forgalomban nem kapható, de még jogvédett kötet pótlására, újrakiadására, vagy az elfekvő raktárkészletek könyvtárba szállítására semmi motiváció nincs, a PLR pedig ezt megteremti! (A lejárt jogvédelem esetében legalább bárki bármilyen sokszorosító eszközzel pótolhatja vagy digitálisan megoszthatja a tartalmat). A PLR további hatása lehet, hogy jól működő piac esetén - és a hazai könyvpiac igencsak versengőnek tűnik - vagy a szerzők köre és ösztönzöttsége fog nőni, vagy a könyvek bolti ára csökkenni. A PLR egyszerűen kibővíti az olvasás piacát, és a könyvek finanszírozásába bevonja azokat az olvasókat, akik eddig nem fizettek (és a pénzükkel nem is szavaztak) a keresleti oldalra.

monopolszabályozás bodo | 2006 antaldaniel 2006/12/27 12:17 "A szellemi alkotások jogi védelmének két nagy iskolája létezik. Az egyik azt mondja: pont annyi védelemre van szükség, amennyi ahhoz elég, hogy a szerző kikeljen az ágyból, letegye a napi robotot és megírja, elkészítse a művét. A másik iskola szerint a szerzőnek a mű minden egyes felhasználása után jár valamekkora jövedelem és ezt minden jogi eszközzel biztosítani is kell". Ezen két felfogás között sem látok különbséget, ha a minden felhasználás után kapott díj nem túlzottan magas. A magam részéről azt a 20-21. századi közgazdasági konszenzust osztom, hogy a monopólium nem rossz, ha a társadalom képes a működését szabályozni. (Lehet, hogy csak az a baj, hogy magam is egy monopólium szabályozásával foglalkozom hivatásszerűen). Jelenleg Magyarország a PLR beveztése előtt áll. Az EU PLR Irányelve meglehetősen tág teret hagy erre, a kérdés, hogy jól, vagy rosszul fogjuk bevezetni. Én a szabályozott monopólium híve vagyok, a megfizethetően alacsony, olvasóktól érkező díjfizetésé, hiszen a jogdíjak célja, hogy a szerző és az olvasó között hozzon létre ösztönzőt.

válasz a kérdésre antaldaniel 2006/12/27 12:34 Idézet: Fel lehet-e ezeknek az [községi könyvtárakat használó szegény] olvasóknak a hozzáférési költségét emelni úgy, hogy az nem jár a kereslet csökkenésével? Azt gondolom, hogy igen. A szabályozás-elmélet univerzális szolgáltatási problémájáról van szó, aminek a célja, hogy az egyébként piaci alapon kirekesztett fogyasztók is megkapják az alapvető közüzemi ellátást. Pl. az olyan falvakban se legyen drágább a vezetékes telefon vagy a villany, ahova a szolgáltatónak nem éri meg kivinni ezeket a hálózatokat. Bár nem vagyok benne biztos, hogy a falusi könyvtárakban az olvasók szegényebbek mint a városiakban! Egy egyszerű megoldás: csak a jelenleg élvezett állami támogatás egy részét, vagy a tagdíjbevétel egy részét az univerzális szolgáltatási területen lévő (pl. hátrányos helyzetű kistérségi községi könyvtár) fordítja PLR-re. Mondjuk a használók ezért általányban évi 12 könyvet kölcsönözhetnek, ami egy kedvezményes PLR-t jelent. Hasonló elven működik hazánkban a falusi posta-, telefon és elektromos energiaszolgáltatás.

szepen, sorban bodo 2006/12/27 20:42 A cikk alapfeltevése az, hogy a könyvtárra azért van szükség, mert a könyvtárhasználók e nélkül nem jutnának hozzá a kulturális javakhoz, részben azért, mert a kiadóról feltételezhető, hogy rendes monopolistaként a határköltség felett áraz, részben azért, mert vannak nem kevesen, akiknek még a könyv (újságelőfizetés) határköltségénél is alacsonyabb a rezervációs áruk. Ezt, ha jól veszem ki a szavaidból, te sem vitatod. A PLR rendszer bevezetését, ha jól értelek, valahogy úgy képzeled, hogy a kiadók és a szerzők a PLR-en keresztül beszedhető jövedelem reményében magukra vállalják a tranzakciós költségeket, és maguk építik ki a könyvtári kölcsönzések beszedésének, nyilvántartásának rendszerét. Konkrét költségek hiányában kénytelen vagyok elhinni, hogy ez gazdaságosan megtehető. Azt is feltételezed továbbá, hogy a kiadók érdekeltek abban, hogy lemondjanak a könyvtári rendszer által támasztott kereslet egy jelentősé részéről, és ingyen (vagy olcsóbban) adják a könyvtáraknak a legnépszerűbb könyveket abban a reményben, hogy a könyv élettartama alatt a PLR jogdíjakból befolyó összeg (amin rosszabb feltételekkel osztoznak a szerzővel mint az eladások során) jelenértéke nagyobb mint az az összeg, amit a könyvtártól a beszerzés során megkaphatnak. Ez talán így van a sikerkönyveknél, de biztosan nem segíti ki azokat a kiadókat és szerzőket, akik iránt a kereslet a piacon sem, a könyvtárakban sem túl sűrű. Azt gondolnám, hogy egy ilyen mű esetében a kiadónak fontosabb a könyvtári hálózattól egy összegben megkapott 1000 könyv ellenértéke, mint ugyanez az összeg hosszú évekre elosztva. (ez végeredményben a kiadók jelentős koncentrációja mellett lenne egy újabb érv) És végül feltételezed, hogy van egy olyan elosztási rendszer, ami az eddigi hazai és külföldi gyakorlattal szemben nem a sikereseket preferálja, hanem valamilyen más elosztási elvet követ. A hazai közös jogkezelők (szerzők által alakított egyesületek) arra mutatnak példát, hogy ugyan van valamekkora jövedelemtranszfer a sikeres szerzőktől a kevésbé népszerűek felé, az egymás között kialkudott felosztási szabályok mégis erősen preferálják a sikeres szerzőket és a tagság jelentős részét minimális jövedelemhez juttatják. Ugyanezt tapasztaltuk a külföldi felosztások esetében is. Ahhoz tehát, hogy itt ne ismétlődjék a történelem, valahogyan be kell avatkoznod, és erővel kell a felosztási rendszert a hosszú farok felé torzítani, ami legalábbis problémás. Ennek alternatívája az művek létrehozásának állami támogatása (ösztöndíjak formájában), amihez viszont nincs szükség PLR-re. És végül ott van a ki fizeti a révészt kérdése. Azt te sem tagadod, hogy a PLR bevezetése végül is a könyvtári olvasóra terheli a jogdíjakat. Az univerzális szolgáltatás ötlete azonban nem megoldás. Először is a rászorulók (ahogy te is utalsz rá) nem határozhatók földrajzi hely szerint, a rászorultságot tehát egyenként, a beiratkozáskor kellene minden könyvtárban vizsgálni: ki a módos falusi, ki a szegény nagycsaládos, városi. Ennek szerintem olyan adminisztratív terhei, költségei vannak (banki kivonat, munkaügyi igazolás, és önkormányzati papír kell egy nyomorult mesekönyv kölcsönzéséhez?) amik elfogadhatatlanok. Ráadásul felesleges is az egész: az univerzális szolgáltatásra akkor van szükség, ha a természetes monopólium kiszolgálatlanul hagy keresletet. A monopóliumot viszont a PLR esetében mi hozzuk létre. A rá adott megoldás lehet hogy működőképessé tehető, de felesleges, ha nem teremtjük meg a monopóliumot, márpedig ez a lehetőség nyitva áll előttünk. Tény, hogy a PLR-nek lehet keresletbővítő hatása, így hozzájárulhat a könyvpiac bővüléséhez. Én azonban nem vagyok annyira optimista, mint amennyire te vagy. A kiadóknak most is lehetőségük van arra, hogy könyvklubokon vagy magán-könyvtárakon keresztül nyomott áron, előfizetésért cserébe, vagy bármilyen más konstrukcióban megcélozzák azt a fogyasztói csoportot, akiket a PLR-en keresztül látsz te elérhetőnek. Az a tény, hogy az egy Magyar Könyvklub-on kívül nincs más próbálkozás a piacon, számomra azt jelzi, hogy az a kereslet nem érhető el gazdaságosan És végül: a piacon nem kapható, elhasználódott példányok pótlásának a PLR bevezetésénél van olcsóbb módja is: a szerzői jogi törvényben engedélyt kell adni a könyvtáraknak az elhasználódott, de piacon nem kapató művek lemásolására, digitalizálására, digitális kölcsönzésére. Ezt az irányt követik ma mindenhol, első sorban az audiovizuális és digitális gyűjtemények megóvása kapcsán.

Miért vannak könyvtárak? antaldaniel 2006/12/28 16:23 Idézet: A cikk alapfeltevése az, hogy a könyvtárra azért van szükség, mert a könyvtárhasználók e nélkül nem jutnának hozzá a kulturális javakhoz Én nem osztom ezt a nézetet, és gyanítom, hogy a könyvtárak javát nem ezért alapították. Idézet: Részben azért, mert a kiadóról feltételezhető, hogy rendes monopolistaként a határköltség felett áraz Szerintem ez sem igaz, a könyvtár nem egy monopolszabályozási eszköz. A szerző monopolista, a kiadók nem azok, a könyvek között nagyon jelentős a helyettesíthetőség. Idézet: Részben azért, mert vannak nem kevesen, akiknek még a könyv (újságelőfizetés) határköltségénél is alacsonyabb a rezervációs áruk. Igen, ez lehet egy olyan fogyasztói csoport, amelyik a könyvtárat saját vásárlás helyett használja. Nem látom be, hogy a PLR bevezetése őket hátrányos helyzetbe hozná. A hazai mozgókép piacon meglehetősen fontos szereplő a DVD- és VHS lemezeket kölcsönző vállalkozások. A műsoros kazetták és lemezek magas ára (valamint az igen hiányos tévészolgáltatási kínálat) létrehozota a kölcsönzési piacot, amely évek óta megoldotta a PLR problémát: a kölcsönzői példányokba beépítik az addicionális használók jogdíját. Szerintem a videó- és DVD kölcsönzők sokkal jobban működnek mint a közkönyvtárak, amelyek jelenleg sem az olvasói piac keresleti oldalára, sem a szerzők kínálati oldalára nem nagyon kell odafigyeljenek.

re: Miért vannak könyvtárak? bodo 2006/12/29 03:17 antaldaniel írta: Idézet: A cikk alapfeltevése az, hogy a könyvtárra azért van szükség, mert a könyvtárhasználók e nélkül nem jutnának hozzá a kulturális javakhoz Én nem osztom ezt a nézetet, és gyanítom, hogy a könyvtárak javát nem ezért alapították. Ezt nem értem. Te mikor mesz konyvtarba? Gondolom akkor, ha valami nem kaphato a piacon, vagy ha kaphato, dragabb, mint amennyit neked meger/kepes vagy kifizetni. antaldaniel írta: Idézet: Részben azért, mert a kiadóról feltételezhető, hogy rendes monopolistaként a határköltség felett áraz Szerintem ez sem igaz, a könyvtár nem egy monopolszabályozási eszköz. Ebben nincsen igazad. Az SZJT 39. §-a (A nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak a mű egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják.) a szabad felhasznalassal es az osszes tobbi, a szerzo monopoljogat korlatozo limittel a torveny "A SZABAD FELHASZNÁLÁS ÉS A SZERZŐI JOG MÁS KORLÁTJAI" cimu fejezeteben talalhato. a szerzonek biztositott monopoljogok masik korlatja az idobeli limit. antaldaniel írta: A szerző monopolista, a kiadók nem azok, Az biztos, hogy a szerzoi jogi torveny a szerzohoz rendeli a mu felhasznlasanak osszes jogat, de jure tehat o a monopolista. A gyakorlatban azonban o csak addig monopolista, amig az elso megjelentetesrol dont. Ezt kovetoen ahhoz, hogy a mu piacra keruljon, a szerzonek meg kell allapodnia a kiadoval, aki feltehetoleg exkluziv jogokat szerez, az arat es a peldanyszamot is o hatarozza meg, de facto tehat monopolistakent viselkedik. antaldaniel írta: a könyvek között nagyon jelentős a helyettesíthetőség. Oszinten szolva ezt sem ertem. Szerinted mi a jo helyettesitoje Kertesz Imre Sorstalansag cimu muvenek? Egy masik KI kotet? Egy masik irodalmi Nobel dijas kotete? De ne beszeljunk a szepirodalomrol. Edmund W. Kitch Elementary and Persistent Errors in the Economic Analysis of Intellectual Property cimu, a Vanderbilt Law Review 2000 Novemberi szamaban megjelent irasaban felveti a monopolium/nem monopolium kerdeset. Ennek a cikknek konkretan mi a jo helyettesitoje? Talán beszélhetunk helyettesithetosegrol egy gombahatarozo vagy egy kresz kezikony eseteben, amely keves originalitast, viszont annal tobb public domain infot tartalmaz. A helyettesithetoseg szerintem nemannyira fer ossze az individualis, egyedi es originalis szerzo romantikus idealjaval, ami a mai szerzoi jogi szabalyozas alapja. Mert vagy az van, hogy a szerzoi joggal vedett mu egy onmagaban allo egyedi es megismetelhetetlen csoda, es ezert vedenunk kell, vagy az a helyzet, hogy mindenki ugyanannak az intertextusnak a reszeit piszkalgatja, az elodok hagyatekabol elkesziti a maga remixet, mert ebben az esetben talan tenyleg nem annyira fontos, hogy a rem rendes csalad magyar vagy az amerikai verziojat nezem-e meg. errol egyebkent van egy szosszenetem itt: http://www.warsystems.hu/?p=102 antaldaniel írta: Idézet: Részben azért, mert vannak nem kevesen, akiknek még a könyv (újságelőfizetés) határköltségénél is alacsonyabb a rezervációs áruk. Igen, ez lehet egy olyan fogyasztói csoport, amelyik a könyvtárat saját vásárlás helyett használja. Nem látom be, hogy a PLR bevezetése őket hátrányos helyzetbe hozná. A hazai mozgókép piacon meglehetősen fontos szereplő a DVD- és VHS lemezeket kölcsönző vállalkozások. A műsoros kazetták és lemezek magas ára (valamint az igen hiányos tévészolgáltatási kínálat) létrehozota a kölcsönzési piacot, amely évek óta megoldotta a PLR problémát: a kölcsönzői példányokba beépítik az addicionális használók jogdíját. Szerintem a videó- és DVD kölcsönzők sokkal jobban működnek mint a közkönyvtárak, amelyek jelenleg sem az olvasói piac keresleti oldalára, sem a szerzők kínálati oldalára nem nagyon kell odafigyeljenek. En nem kevernem ossze a konyvtarakat es a sarki "video vili" videotekat. AZ elso celja az universal access megteremtese. A masike a piac szegmentalasa, harmadfoku ardiszkriminacio. AZok, akik nem hajlandok kifizeti a multplex vetites vagy a DVD megvasarlasanak dijat, megvarhatjak, mig a film kijon a kolcsonzoben, fel evvel kesobb. Ketsegtelen, hogy van a konyvtarhasznalatnak is egy ilyen esete, ahol a kiadok a konyvtaraknak torteno eladasokon keresztul erik el azt a keresletet, akik nem hajlandok/kepesek kifizetni a konyv arat sem kemeny, sem puhakotesben, sem ujonnan, sem konyvdiszkontban. A kerdes innentol az, hogy van-e arra lehetoseg, hogy a kiadok kisajatithassak a konyvtarban keletkezo erteket. Ennek modja lehetne a konyvtaraknak kialakitott magasabb ar (lasd a szakfolyoiratokat), amin keresztul a kiado lecsapolhatna a konyvtarban keletkezo fogyasztoi tobbletet. Ebben semmi meg nem akadalyozza oket (vagy ha igen, inkabb ezt a gatat kellene lebontani), nem ertem miert nem teszik. A masik modja valoban a PLR, de ennel olcsobb es problemamentesebb az elozo megoldas. Visszaterve a konyvtarakhoz es az audiovizualis orokseg megorzesehez, hozzaferhetove tetelehez. Az, hogy az audiovizalis javakra peldaul nem vonatkozik a kotelespeldany torvenyi kotelme, szerintem eleg nagy baj, mar csak azert is mert semmi nem indokolja azon tul, hogy "hat igy alakult annak idejen". En nem hiszem, hogy a piac erdekelt lenne a teljes multbeli kinalat hozzaferhetove teteleben: erdemes megnezni a legnagyobb amcsi videokolcsonzo, a netflix.com katalogusat, azt latod, hogy a filmtermes tobb szegmense hianyzik onnan: "Netflix carries nearly 7,300 Foreign DVDs", ami, hat lassuk be, igen szereny resze a nem USA filmgyartasnak, es ezek csak a mozifilmek, teljesseggel hianyoznak pl. az efemer filmek, amiknek egyre nagyobb a torteneti (es piaci: az ebayen dollartizezrekert lehet mar csak szuper-8-as csaladi tekercsekhez hozzajutni, vagy lasd a filmmuzeum idevago tevekenyseget) erteke egyre csak no. ezigyben lasd a prelinger archivumot: http://www.archive.org/details/prelinger (erdekes es szomoru adalek, hogy a prelinger konyv- es filmgyujtemeny nagy resze konytarakban leselejtezett darabokbol all. most mar persze, hogy volt valaki, aki az eletebol 20 evet arra aldozott, hogy ezeket osszegyujtse, mar kellett a kongresszusi konyvtarnak is es a getty imagesnek is, de ok nem alltak neki maguk osszegyujteni ezeket a filmeket. a dilemma, ami elottunk all az a kovetkezo: megvarjuk, hatha szuletik itt is egy eleg elkotelezett elmebeteg, aki elkezdi ezeket a dolgokat gyujtogetni, aztan majd 20 ev mulva meglatjuk, hogy szoba allunk-e vele, vagy most hozunk egy olyan szabalyozast, ami fuggetleniti a gyujtemeny letrejottet es fennmaradasat az effele szerencsetol...)

jogi keret gyenge 2006/12/29 10:58 nem vagyok biztos benne, hogy minden részletét értem az erősen közgazdasági szemléletű vitának, ezért inkább csak ahhoz szeretnék néhány adalékot felvillantani, hogy milyen jogi keretek között kell kitalálni a hatékony, új magyar szabályozást. 1) az első, hogy a PLR a hatályos magyar jogban is létezik valamiféle torz formában (ld. Szjt. 39. §). emiatt nem egy teljesen új rendszert kell csupán kitalálni, hanem a jelenlegi jogi szisztémát (és a ráépülő gyakorlatot) is le kellene építeni. talán ez még nehezebb, mint megtalálni a leghatékonyabb megoldást. kimerült állami büdzsénél, diákhitelből élő diákoknál, egyre kevesebb könyvet beszerző könyvtáraknál és monopolizálódó könyvpiacnál kihívás, nem is akármilyen. 2) az átalakulásnak nem csak az Szjt. és az irányelv szab formát (ami még viszonylag nagy mozgásteret engedne), hanem az Európai Bíróság esetjoga is, ráadásul a folyamatban lévő eljárásokból is elég sokat ki lehet olvasni, ez utóbbi kettő pedig lényegében egy vágányra kívánja állítani a tagállami szabályozásokat. Ugyanakkor érzékelhető az is, hogy a Bizottság kissé elbizonytalanodott, hogy egyáltalán van-e értelme erőltetni a harmonizációt. Mindenesetre az erről szóló jelentést követően nem indítottak több kötelezettségszegési eljárást (az új tagállamok ellen egyet sem, holott ugyanazok a tüneteink, mint a többieknek). http://ec.europa.eu/internal_market/copyright/docs/review/sec-2004-995_en.pdf Mindenesetre azt hiszem, hogy a „rugalmatlan szerzői jogi rendszer” nem tud különbséget tenni a tudományos irodalom és a többi irodalom között. A piac ugyan reagált arra a tényre, hogy a tudományos irodalom nem fogy megfelelően, ezért kialakítottak külön konstrukciókat a könyvtárak számára. Ennek viszont szerintem vajmi kevés köze van a PLR-hez. Nem hiszem, hogy elég lenne közös nevezőnek az, hogy az alternatív kortárs költő első kötete sem fogy (ahogy a tudományos irodalom). Még ha rátesszük is mindkettőre a PLR-t, a tudományos irodalmat ki fogják kölcsönözni, le fogják másolni stb., a kortárs költőt viszont nem, vagy csak igen kevesen, ami volumenét tekintve nagy valószínűséggel nem lesz elég arra, hogy bármilyen jogdíjat kapjon (több lesz a beszedés, felosztás költsége, mint a ténylegesen járó díj). Az a tétel, miszerint a PLR ösztönözhetné a jogvédett, de már nem kapható kötetek újrakiadását, csak abban az esetben lenne tartható, ha a díjat a kiadó kaphatná. A közösségi keretben viszont ez a szerző elidegeníthetetlen, átruházhatatlan joga, amiről lemondani sem lehet. Senki más nem kaphatja, csak ő. Ez nem fogja motiválni a kiadót az újrakiadásra.

Mi az alapvető probléma? És mi antaldaniel 2006/12/30 17:48 Úgy látom, hogy egyikőtök sem hisz a PLR-ben, amiben lehet valami. Az egész konstrukciót, ismerve a hazai intézményrendszert, én is nehezen tudom elképzelni egy olyan pozitív kezdeményezésként, ami több hasznot fog hozni, mint kárt. Ennek a legnagyobb veszélyét abban látom, hogy egy olyan rednszert fog az állam létrehozni, amelynek a fenntartási költsége az érdemi bevont többlet magánforráshoz képest elenyésző lesz. De ez nem következik a PLR logikájából és a közösségi jogharmonizációs kötelezettségből sem! Ha kell legyen PLR, és annak lehet valami haszna, akkor azt le kéne aratni! Mintha a PLR ürügyén beszélnénk arról, hogy egyes könyvtárak nehéz helyzetben vannak, egyes emberek kiszorulnak a kulturális fogyasztás szintereiről és egyes szerzők nem jutnak megélhetéshez. Ez lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, de az biztos, hogy a PLR rendszernek nem lehet dolga megoldani a könyvtárak baját, és nem lehet célja, hogy egy alternatív költőt többen olvassanak. Szerintem a közgazdasági szempontú elemzésnek az olvasi piacra kellene összpontosítania, és olyan kérdéseket megválaszolni, hogy a PLR csökkentheti-e a piacról kiszoruló szerzők vagy olvasók esélyeit? A PLR képes-e új művek alkotására ösztönözni, vagy régi művek elérhetővé tételére ösztönözni? Lehetséges-e olyan PLR rendszer, ami legalábbis nem árt a könyvtárnak és a kiadónak, és legalább a szerzők vagy az olvasó jól jár vele? Szerintem a tanulmányotok ezekben az ügyekben se pro, se kontra nem tartalmaz perdöntő érvelést. Úgy hiszem, ha baj van az olvasási piac működésével, akkor különösen érdekes egy intézményi módosítás hatásának a pontosabb megértése. Nekem kontraintuitív, amit Anikó ír: Idézet: Az a tétel, miszerint a PLR ösztönözhetné a jogvédett, de már nem kapható kötetek újrakiadását, csak abban az esetben lenne tartható, ha a díjat a kiadó kaphatná. A közösségi keretben viszont ez a szerző elidegeníthetetlen, átruházhatatlan joga, amiről lemondani sem lehet. Senki más nem kaphatja, csak ő. Ez nem fogja motiválni a kiadót az újrakiadásra. Ez egy túlzottan formális jogi érvelés. Szerintem mindegy, hogy mi a díjfizetés formális alapja, főleg, hogy a jelenlegi üzleti kontrukciókban sem "közvetlenül" a szerző kapja a jogdíjat, a könyvesbolt és a szerző pénztárcája között sok szerződéses viszony van. A szerző pedig bármire fordíthatja a jogdíját, nem igaz, hogy nem mondhat le annak egy részéről. Sőt, a jogdíjfizetési kötelezettség általában nem konkrét összegben van meghatározva, ezért se jogilag, se logikailag nem érthető, hogy amennyiben egy új, korábban nem létező pénzkereseti csatorna nyílik meg, abból ne tudja az eladói oldalon mind a szerző, mind a kiadó anyagi hasznot húzni. Azt hiszem, hogy nem érdektelen ez a vita, még akkor is, ha úgy tűnik, sok mindenben elbeszélünk egymás mellett. - Attól tartotok, hogy a PLR az olvasási piacon jelen lévőn anyagi források rosszabb elosztását vonja maga után (leszámítva az adminisztráció terhét)? vagy - Attól tartotok, hogy a PLR nem alkalmas újabb anyagi források bevonására az olvasási piac (szerzők, kiadók, könyvtárak) finanszírozásába? Szerintem ez egy alapvető kérdés. Persze biztos, hogy a közgazdasági célú elemzéshez jobban kellene ismerni a piac működését, érdemes volna esetleg egy olyan vitát szervezni, amin jogdíjakból élő szerző és kiadásból élő kiadó is részt vesz.

jogi keret antaldaniel 2006/12/30 19:51 Szjt, és az Anikó által hivatkozott bekezdés: 39. § A nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak a mű egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a szoftverre és a számítástechnikai eszközökkel működtetett adatbázisra. 40. § A szabad felhasználás körében többszörözött példányok - a könyvtárközi kölcsönzés kivételével - nem terjeszthetők a szerző engedélye nélkül.

re: Mi az alapvető probléma? É bodo 2006/12/30 21:54 antaldaniel írta: Szerintem a közgazdasági szempontú elemzésnek az olvasi piacra kellene összpontosítania, és olyan kérdéseket megválaszolni, hogy a PLR csökkentheti-e a piacról kiszoruló szerzők vagy olvasók esélyeit? A PLR képes-e új művek alkotására ösztönözni, vagy régi művek elérhetővé tételére ösztönözni? Lehetséges-e olyan PLR rendszer, ami legalábbis nem árt a könyvtárnak és a kiadónak, és legalább a szerzők vagy az olvasó jól jár vele? Szerintem a tanulmányotok ezekben az ügyekben se pro, se kontra nem tartalmaz perdöntő érvelést. akkor szerintem terjunk vissza a szoveghez, es nezzuk meg, hogy a szoveg ervei ezugyben miert nem perdontok. mi azt allitjuk: antaldaniel írta: a PLR csökkentheti-e a piacról kiszoruló szerzők vagy olvasók esélyeit? 1. Hogy ha ez egy ujabb koltseg, amit a konyvtarhasznaloknak kell viselniuk, akkor nehanynak kozuluk romlanak az olvasasi eselyei, mert a plr dragitja a hozzaferest. 2. a szerzok eselyeit pedig csak akkor javitana, ha a valamilyen csoda folytan egy olyan felosztasi rendszer szuletne meg, ami a piaci sikeresseggel szemben valamely mas erteket jutalmazna, ami tok jo, de erre ott van az NKA, es pont a plr koltsegei miatt nem tartjuk jo otletnek egy ujabb kulturatamogatasi rendszer letrehozasat a plr cimen. antaldaniel írta: A PLR képes-e új művek alkotására ösztönözni, vagy régi művek elérhetővé tételére ösztönözni? a szoveg ezzel kapcsolatban is ervel. azt allitjuk, hogy a plr altal a szerzonek biztositott extra jovedelem az egyeni szerzo szempontjabol nagyon bizonytalan, nehezen elore becsulheto. Azt allitjuk, hogy velhetoleg nagyon alacsony azon szerzok szama, akik plr nelkul inkabb komuveskent dolgoznak (mert a rendelkezesre allo osztonzok elegtelenek szamara), de a plr bevezetesevel, hopp, hirtelen mar megeri neki hazak helyett szovegekkel foglalkozni. Es sem ez esetben, sem barmelyik masban nem tudjuk megmondani, hogy vajon jo-e az nekunk olvasoknak, hogy o nem megis inkabb hazakat epit, szovegek helyett. antaldaniel írta: Lehetséges-e olyan PLR rendszer, ami legalábbis nem árt a könyvtárnak és a kiadónak, és legalább a szerzők vagy az olvasó jól jár vele? Persze. Ki kell tudnod sajatitani a konyvtarhasznalok fogyasztoi tobbletet (hisz csak igy nem rontod a legszegenyebbek hozzaferesi eselyeit), es azt ugy felosztani a szerzok kozt, hogy azt ne a sikeres szerzok kapjak meg, hanem azok, akik enelkul nem alkotnanak muveket. Az, hogy a konyvtarhasznalok fogyasztoi tobbletet a piac magatol nem sajatitotta ki eddig (es ennek nem jogi akadalyai vannak), jelzeserteku. En James Boyle-lal ertek egyet, aki a digitalis tartalmak es a drm kapcsan ervel amellett, hogy nem jo dolog ralepni egy olyan utra, ahol az egyre szigorubb jogi szabalyozas segiti a fogyasztoi tobblet termeloi kisajatitasat. lasd: james Boyle: Cruel, Mean or Lavish?: Economic Analysis, Price Discrimination and Digital Intellectual Property 536 Vanderbilt Law Review 2007 (2000) http://www.law.duke.edu/boylesite/cruel.pdf

san francisco, kozkonyvtar, ha bodo 2007/01/01 02:49 egy erdekes adalek ehhez a vitahoz: Don't Book 'Em A new library program tries to gently ease the homeless problem out the door http://www.sfweekly.com/Issues/2006-12-27/news/news.html

szerzoi jog es monopolium bodo 2007/01/01 02:54 Joseph E Stiglitz, akit te is nagy becsben tartsz irja a szabadalmak kapcsan: "Intellectual property rights, however, enable one person or company to have exclusive control of the use of a particular piece of knowledge, thereby creating monopoly power." [url]http://www.warsystems.hu/?p=285 [/url]

re> re> Mi az alapvető problém antaldaniel 2007/01/03 12:04 Idézet: Hogy ha ez egy ujabb koltseg, amit a konyvtarhasznaloknak kell viselniuk, akkor nehanynak kozuluk romlanak az olvasasi eselyei, mert a plr dragitja a hozzaferest. Én azt állítom, hogy amennyiben a könyvpiacon verseny van, ez az újabb költség csak átrendezi egyes művek finanszírozási szerkezetét (pl. a szerzők kisebb egyösszegű jogdíjat kapnak, mert számíthatnak PLR jövedelemre is), hacsak a könyvtári olvasók eltérő preferenciái miatt nem új szerzők jutnak elég ösztönzőhöz - ekkor úgy nő a könyvtári olvasók terhe, hogy azért plusz szolgáltatást is kapnak, azaz nekik jobban megfelelő könyveket. Ez egyáltalán nem kell, hogy csökkentse a könyvtári keresletet, esetleg a boltit. Idézet: a szerzok eselyeit pedig csak akkor javitana, ha a valamilyen csoda folytan egy olyan felosztasi rendszer szuletne meg, ami a piaci sikeresseggel szemben valamely mas erteket jutalmazna Ezzel teljes mértékben nem értek egyet. A PLR célja az, hogy a szerzőket jobban ösztönözze, nem az, hogy más szerzőket ösztönözzön! A szerzői jog anyagi motivációja nem az, hogy ha A könyveire kiváncsiak, akkor ne A kapja meg az olvasók pénzének egy részét, hanem B, akire A olvasói nem is kiváncsiak! Idézet: a szerzok eselyeit pedig csak akkor javitana, ha a valamilyen csoda folytan egy olyan felosztasi rendszer szuletne meg, ami a piaci sikeresseggel szemben valamely mas erteket jutalmazna, ami tok jo, de erre ott van az NKA Szerintem itt van a tökéletes félreértés. Az NKA-nak lehet az a célja (bár elég kérdéses, hogy miért), hogy ösztönözze olyan művek megszületését, amire nem kíváncsiak az emberek. A PLR-nek, mint a "szellemi tulajdon" metaforájának egy logikus kiterjesztésének azonban biztos, hogy nem ez a célja (ti. hogy egyesek más szellemi tulajdonának hasznát szedjék, az az adóhivatal dolga). A PLR nem állami támogatás, hanem egy újfajta szerződés az olvasó (a közreműködő könyvtár és kiadó) és a szerző között. Idézet: Azt allitjuk, hogy a plr altal a szerzonek biztositott extra jovedelem az egyeni szerzo szempontjabol nagyon bizonytalan, nehezen elore becsulheto. Nyilván a szerzők többsége továbbra is a bolti eladásokra fog bazírozni. Ettől még lehetnek olyan szerzők, akiknek a tipikus olvasói könyvtári olvasók (pl. kézikönyvek szerzői). Idézet: Azt allitjuk, hogy velhetoleg nagyon alacsony azon szerzok szama, [akiknek] a plr bevezetesevel [megéri] szovegekkel foglalkozni. Szerintem ez az állítás semmilyen adattal, felméréssel, számítással nincsen alátámasztva a tanulmányotokban. Egyébként szerintem ez a PLR bevezetésének egy nyitott kérdése (mekkora legyen a PLR méltányos díja)? A Boyle-t elolvasom figyelmesen, kiváncsi vagyok, hogy vannak-e benne empirikus adatok!

re: re> re> Mi az alapvető pro bodo 2007/01/04 03:31 antaldaniel írta: A PLR nem állami támogatás, hanem egy újfajta szerződés az olvasó (a közreműködő könyvtár és kiadó) és a szerző között. Hat ezugyben lehet, hogy ki fog majd meg valaki javitani, de en nem nagyon latok olyan orszagot, ahol a PLR ne az allami kulturpolitika resze lenne vagy azert mert (a) a koltsgevetes atvallalja a konyvtarhasznalok helyett a jogdijat, vagy mert (b) csak az adott orszag nyelven alkoto, az adott orszag allampolgara lenne jogosult a kolcsonzesek utan jaro jogdijakra. Am legyen, nezzuk a tisztan piaci megoldast. En nem talaltam arra sehol adatot, tanulmanyt, hogy a szerzoi jog korlatainak korlatozasa (akar a szabad/nem engedelykoteles felhasznalasok korenek szukitese, akar a vedelmi ido meghosszabbitasa, akar uj jogok kialakitasa) barmikor es barhol is levitte volna a vedett muvek piaci arat vagy megnovelte volna a ujonnan letrejovo muvek szamat. Talaltam kutatast viszont ennek ellenkezojere: Towse R., „Copyright and Economic Incentives: an Application to Performers´ Rights in the Music Industry,“ 1999 Kyklos 369-390. megmutatja, hogy a hangfelvetelek szama nem novekedett azutan, hogy bevezettek a hangfelvetelek eloallitoinak jogi vedelmet. Eros a cikkunkben is megfogalmazott gyanum, hogy a PLR jogdij a jogosult szamara talalt penz, jaradek. Ha a kulturalis piac ugy mukodne, ahogy mondod, akkor nem kellene-e a Harry Potter konyvek aranak alacsonyabbnak lennie mint a hasonlo hosszusagu, de joval kevesebb szarmazekos muvel biro, azaz joval kevesebb kiegeszito piacon jovedelmet termelo konyvnek? Hiszen a jogtulajdonos a te ervelesednek megfeleloen mar figyelembe veszi az atdolgozasokbol szarmazo jovedelmet is. Es ha ennek igy kellene lennie, miert tapasztaljuk ennek megis pont az ellenkezojet?

ujabb adalek bodo 2007/01/04 22:34 Para-Kovacs, a gyanutlan, irja "... azt tapasztaltam környezetemben, hogy egyesek kölcsönadják a könyveimet, és ezáltal én bevételtől esem el. Mindez nem elég, mert erre szakosodott cégek, úgynevezett könyvtárak, még hasznot is húznak az üzletszerű kölcsönzésből, azaz pénzt szednek be azért, hogy én ne jussak hozzá az engem megillető összeghez, ami az esetleges eladásból származna. Hát mi a kurva élet van itt? " Persze viccel. Meg nem tudja mi var ra... http://parakovacs.blogter.hu/?post_id=108567

díjigény gyenge 2007/01/08 15:35 sajnos, Dani, az a helyzet, hogy a plr nem ugyanolyan, mint a többi, kiadókhoz szerződési kikötések alapján szabadon vándorló pénz. inkább az üres hordozó díj, vagy a reprográfiai díj párja lehet. az irányelvvel összhangban nem tudod úgy szabályozni, hogy a kiadó megkaphassa felosztás előtt (vagyis hogy a jogosult lemondhasson róla) és így váljon érdekeltté a játszmában. félek attól, hogy a rendszer úgy van felépítve, hogy a kiadó úgymond ne rúgjon labdába. így viszont kifejezetten ellenérdekelt is. ugyan Balázs talán tőlem várt ellentmondást atekintetben, hogy létezik olyan ország, ahol nem valamiféle állami támogatási rendszerre hasonlít a plr, de ismereteim alapján csak azt tudom mondani, hogy mindenütt valamiféleképpen a szerzői jog és az állami támogatás keveréke látszik és inkább ez utóbbira és nem a szerzői jogra hasonlítanak a rendszerek - persze sehol sem alkalmazzák a legegyértelműbben támogatási (adó-típusú) modellt, ami alatt azt értem, hogy nincs olyan ország, ahol a kölcsönzés alapján beszedett díjat az alanyi költők között osztanák ki (kizárólag).

adatok gyenge 2007/01/08 15:34 Néhány adat. Nemzetközi összehasonlításban átlagban egy szerzőre jutó díj: Szlovénia 1300 euró Dánia 2190 euró Észtország 167 euró Finnország 2929 euró Görögország 2815 euró Litvánia 180 euró Hollandia 648 euró Svédország 2487 euró Nagy-Britannia 514 euró (Az egyes országok közti különbség arra utal, hogy van, ahol csupán jelképes a díj, másutt viszont komoly bevételt jelent.) A díjszámítási módszer alapjai: 1. a védett szerzők alkotásainak műpéldányait milyen gyakran kölcsönzik ki (tehát a haszonkölcsönbe vétel száma alapján): Ezt a módszert az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Izlandon, Izraelben, Németországban és Svédországban alkalmazzák. Ez a megoldás az olvasók oldaláról és nem a felhasználó (a könyvtár) oldaláról közelít. Abból a szempontból igazságos, hogy a művek tényleges népszerűségét tükrözi a díj. 2. a védett szerzők alkotásai műpéldányainak könyvtári példányszáma alapján (tehát a haszonkölcsönbe adás lehetősége alapján). Ezt a számítást Ausztráliában, Dániában, Kanadában és Új-Zélandon alkalmazzák. Ez a megoldás szerzői jogi dogmatikai szempontból tisztább, mivel itt csak a könyvtár által megvalósított felhasználás mértéke számít. Abból a szempontból figyelemre érdemes, hogy ezzel a megoldással el lehet jutni oda is, hogy minden példány után csak abban az évben kelljen fizetni, amikor a haszonkölcsönzésre való beszerzés megvalósul. Az összesen fizetendő díj számítása: 1. Évente meghatározzák az egységnyi díjat és azt a begyűjtött adatok alapján szorozzák fel a műpéldányok/a kölcsönzések számával. Így a végösszeg mindig változik. 2. Évente meghatározzák a rendelkezésre álló össz-díjat és a begyűjtött adatok alapján osztják el a műpéldányok/kölcsönzések számával. Így a végösszeg kevésbé rugalmasan változik (az állami fizetési hajlandóságtól függ), az egységnyi értéket viszont az határozza meg, hogy mennyi volt a vásárolt műpéldány/kölcsönzések száma. Az osztó/szorzó alapja: 1. A kölcsönzések számának megállapításához szúrópróba-szerűen vizsgálják az adatokat. 2. Az erre a célra kiválasztott, minta-könyvtárak adatainak rendszeres bekérésével állapítják meg. (Sehol sincs olyan rendszer, ahol minden érintett könyvtár valamennyi adatát bekérnék, mivel ez jelentős mértékben növelné az adminisztratív terheket.) Magyarország tekintetében: Pontosan nem tudjuk, hogy hány szerzőt illetve jogutódot érintene a díj. Figyelembe véve, hogy ez folyamatosan változik (a szerzői jogi védelem kezdetének és lejártának megfelelően, illetve annak megfelelően, hogy a külföldi szerzőket ide soroljuk-e + fordítások), ezért pontosan nem is állapítható meg, hogy hány szerzőt érintene. A szerzők számának nagyságára abból lehet következtetni, hogy jelenleg az Artisjusnak – a honlapján közzétett lista szerint - 105 irodalmi szerző (és jogutód) tagja van, ennél kb. kétszer több szerzőnek (és örökösnek) fizetnek jogdíjat. Hozzávetőlegesen 200-250 magyar szerzővel és jogutóddal kell számolni.

Mellékszál: monopólium-e? antaldaniel 2007/01/13 13:02 Szerintem a Balázs által megnyitott mellékszálon (monopóliuma van-e a szerzőknek) valami értelmes disputát folytattunk a warsystemsen.

200-250 magyar szerző+jogutód? bodo 2007/01/15 01:31 Csak nekem tűnik ez a szám túlságosan is alacsonynak?

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.
Ha még nincs felhasználóneved, regisztrálj!